2016. május 8., vasárnap

Az IT, mint üzleti egység kezelésének gyártó független modellje - IT4IT


Az üzleti vállalkozásoknak egyre gyakrabban van szükségük jelentős változtatásokra a technológiai fejlődés, az üzleti modell váltások és hasonlók miatt. De szükség van-e ezek mellett a változások mellett új megközelítésre a szervezetekben működő IT üzleti menedzselésében is?

Az IT4IT kezdeményezés azt mondja, hogy a válasz: igen. Az IT4IT a The Open Group új megközelítési módja arra, hogy segítsen az IT-t, mint a szervezetnek olyan értékes eszközét és szolgáltatás közvetítőjét pozicionálni, amely segítséget nyújt a szervezetnek a gyorsan változó világban.
Ebben a blog bejegyzésben ezzel a gyártó független referencia architektúra víziójával foglalkozunk. Az IT4IT hivatalos ipari szabvány 2015. október 21. óta. A szabvány az IT-nek, mint üzleti egységnek a kezelését írja le. 

Az alábbiakban az AEA Magyar Tagozat (az Association of Enterprise Architects hazai tagszervezete) 2016. áprilisi rendezvényén tartott előadásom alapján adok egy rövid bevezetést az IT4IT szabványba. Ennek kapcsán megemlítem, hogy már két évvel korábban, a CIO.HU konferencián 2014-ben is ajánlottuk az akkor még szabványként nem publikált IT4IT v1.2 kezdeményezést a konferencián megjelent informatikai vezetők figyelmébe az akkori AEA előadáson.

Nagyvállalati IT vezetők csakúgy, mint a Gartner elemzői azt jósolják, hogy az IT4IT segíteni fogja a szervezeteket abban, hogy az egyre összetettebb IT területet még költséghatékonyabb módon tudják menedzselni. Mint minden új megközelítés esetében, a siker nagymértékben azon is múlik, hogy a megfelelő hatókör, megbízatás és gondolkodásmód kialakítható-e az IT4IT referencia modellt alkalmazni szándékozó szervezetekben.

Az IT4IT mint az IT üzleti működtetésének nyílt szabványa két lényeges részből áll: tartalmaz egy IT működési modellt és egy IT referencia architektúrát.

Az IT működési modell főbb jellemzői:

  • Az IT működtetését értékláncként kezeli
  • Összhangban van az IT vezetéssel
  • Szolgáltatásokat és végfelhasználói értéket biztosít
  • Együtt használható a legjobb folyamat gyakorlatokkal, mint pl. ITIL, COBIT,Prince2
  • Egy súlyos iparági hiányosságot pótol
  • Egyre több szállító csatlakozik a támogatók köréhez

Az IT referencia architektúra jellemzői:

  • Biztosítja a teljes körű követhetőséget
  • Folyamat, technológia és szállító független
  • Szolgáltatás orientált és kompatibilis a Lean, Kanban menedzsment megoldásokkal is
  • Az Open Group IT4IT Forum tagjai fejlesztik egy nyílt fejlesztési folyamat szerint

Az értéklánc megközelítés
Az értéklánc egy olyan menedzsment alapelv, ami az ipari gyártásban alapvető átalakulást jelentett. Az értéklánc olyan tevékenységek együttese, amelyeket egy gyártás-orientált szervezet végez annak érdekében, hogy piacra juttasson egy értékes terméket vagy szolgáltatást.
Az IT4IT az IT-t egy gyártás-orientált üzleti egységnek tekinti.



A négy értékáram

Nos, mit jelent ez az értéklánc, ami a termékeket úgy köti össze, hogy egy egységes menedzsment megoldás (az IT4IT) kialakuljon?



Ez először is és legfőképpen az ügyfél  nézőpontjából kezeli az IT alapvető tevékenységeit: tervezés – összeállítás – leszállítás – működtetés (Plan, Build, Deliver, Run).

Az első értékáram a stratégiától a portfólióig (S2P) terjedő szakasz. Itt annak a szolgáltatás portfóliónak a kiválasztása zajlik, amit az IT-nak működtetni kell. A tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a meglévő szolgáltatások egy részét mikor és hogyan kell majd kivezetni vagy frissíteni újabb funkciókkal és milyen új szolgáltatásokat kell majd megvalósítani.  

Követelménytől az üzembeállításig (R2D) a második értékáram, ami a szolgáltatások összeállításával foglalkozik. Ekkor kell meghozni a döntéseket arról, hogy az előző, tervezéssel foglalkozó értékáram eredményeire építve hogyan fogjuk a magas szintű üzleti követelményeket olyan szolgáltatásokkal lefedni, amiket vagy házon belül állítunk össze, vagy kívülről fogunk beszerezni majd pedig üzembe állítani.

A harmadig értékáram a kéréstől a teljesítésig (R2F) terjedő szakasz, amely a szolgáltatásoknak minél korszerűbb, akadálytalan, fogyasztás centrikus és következetes módon történő leszállítására összpontosít. Az előző (követelménytől az üzembeállításig) szakaszban kifejlesztett vagy beszerzett szolgáltatásokat ebben a fázisban úgy tesszük elérhetővé a végfelhasználóink számára, hogy azt egy szolgáltatás katalógusból könnyen igénybe tudják venni. Ez a harmadik értékáram kezeli mindazokat a lépéseket, amelyek szükségesek a kezdeti felhasználói kéréstől a szolgáltatásnak a felhasználóhoz történő leszállításáig.

Az észleléstől javításig terjedő (D2C) értékáram, ami az ábra jobb oldalán szerepel, a szolgáltatás működtetésére összpontosít. Előre jelzi és megoldja a működéssel kapcsolatos problémákat. Ebben az értékáramban az üzleti szolgáltatás menedzsment az észlelésre, míg az IT szolgáltatás menedzsment a javítás részre összpontosít.

Szolgáltatás modell

A szolgáltatás modell az IT4IT referencia architektúrában szereplő központi fogalom.
A megfelelő minőség elérése érdekében a teljes értékláncot átfogó összefüggő szolgáltatás modell kialakítása célszerű. A szolgáltatásokkal a teljes értéklánc mindegyik szakaszában foglalkozunk, de más-más finomsággal: fogalmi, logikai illetve fizikai szintű szolgáltatásokat tervezünk. Először egy adott szolgáltatás tervezése úgy történik, hogy megértjük hogyan kell kinéznie a külső, üzleti felhasználó nézőpontjából, ami alapvetően még egy „fogalmi” szintű terv. Utána egy jóval konkrétabb, funkcionális specifikálás történik, ami majd az alapot biztosítja a szolgáltatás tényleges összeállításához. Ekkor a szolgáltatásnak még egy logikai modelljéről van szó, mint egy szolgáltatás sablonról, ami majd akkor válik fizikai modellé, amikor ez alapján szolgáltatás példányok jönnek létre és használatba kerülnek egy éles környezetben, üzembe állítjuk egy fizikai vagy virtualizált infrastruktúrán.    

A modell leírása az úgynevezett szolgáltatás gerincre (service backbone) összpontosít, vagyis azokra a kritikus adat artifaktokra, amelyek egybekapcsolják az elemeket, amelyek előírják a szükséges integrációkat és  az érintett menedzsment képességek kapcsolódási lehetőségeit. Miért célszerű ezt követni? Az üzleti igények megkövetelik a jó adatminőség és integritás biztosítását, amik alapján a teljes értéklánca vonatkozó betekintést tudunk biztosítani bármikor. Más szóval a szolgáltatásmodell gerinc összeköti az értékáramokat és lehetővé teszi a követhetőség, betekintés és tényeken alapuló mérések olyan szintű megvalósítását, ami szükséges az IT és a beszállítók megfelelő működéséhez.
Ami az IT4IT szabványban olvasható, az már nem egy elméleti, architekt megközelítés, hanem egy komoly részletes adatmodellezési munka eredménye, ami az Open Group nyilvános fórumának működéseként készült el a 2. szinten, majd pedig a 3-5 szinteken zajlott a HP Universal Data Model (UDM) kezdeményezésének részeként. A HP Universal Data Model 2.0 megfelel az IT4IT referencia architektúrának.

Az IT4IT referencia architektúra
Az IT4IT szabvány másik fontos komponense az IT4IT Referencia Architektúra, ami előírt útmutatókat biztosít, valós használati eseteket támogat és kiegészíti a meglévő folyamat keretrendszereket
A referencia architektúra négy alappillére:
  • A szolgáltatás modell
  • Az információs modell
  • A funkcionális modell
  • Az integrációs modell

A szolgáltatás modell lényege a fentebb már említett fogalmi, logikai és megvalósított (fizikai) szolgáltatás modellek összehangolt kezelése és a szintén említett szolgáltatás gerinc.
Az információs modell tartalmazza a szolgáltatás életciklus adat objektumait és azok kapcsolatait. Az adat objektumok jellemzői:
  • Egy IT szolgáltatás egy bizonyos vonatkozását írják le
  • Egy IT4IT funkcionális komponenshez vagy szolgáltatás életciklus fázishoz hozzárendelt be- vagy kimenetet jelentenek
  • Egyedileg azonosítottak és saját életciklusuk van
  • Olyan strukturált információt kezelnek melyek a kapcsolatok követését és automatizálást tesznek lehetővé

Az információs modell tartalmaz úgynevezett Kulcs adat objektumokat, Szolgáltatás modell objektumokat és Kiegészítő adat objektumokat.
A funkcionális modell kétféle funkcionális objektum típust tartalmaz:
  • Az elsődleges funkcionális komponensek azok, amelyek kulcsszerepet játszanak egy megadott értékáram tevékenységeiben. Az adott funkcionális komponens nélkül az adat objektum integritása és így a szolgáltatás modell nem lenne konzisztensen és hatékonyan kezelhető. 
  • A másodlagos (segéd) funkcionális komponensek valamilyen szintű függőséget vagy kölcsönhatást képviselnek egy értékárammal és annak adataival. Ezek bár kölcsönhatásban vannak egy értékárammal, nem jelentik annak a lényegi részét. Vagy egy másik értékáram számára elsődlegesek, vagy pedig támogató funkciók, vagy valamilyen képességet jeleznek.

Integrációs modell
Az IT4IT Referencia Architektúra az alábbi három kapcsolattípusból felépülő integrációs modellt határoz meg:
  • System of Record (SoR): Hiteles forrás adatok kezelése rendszerek közötti interfészeknél. Ezek előírt kapcsolatok az IT4IT rendszer integritásának fenntartása érdekében.
  • System of Engagement (SoE): Adat objektumok és emberek vagy funkcionális komponensek között kapcsolatok kezelőfelületen keresztül.
  • System of Insight (SoI): Adat objektumok közötti kapcsolatok tudás, információ vagy elemzés generálása céljából.

Az IT4IT szabvány jelenleg elérhető v2.0 verziója a fentiek közül a SoR-okra helyezi a hangsúlyt. SoE kapcsolatok részben szerepelnek benne, a SoI kapcsolatok nincsenek definiálva ebben a verzióban.

IT4IT Referencia architektúra szintek

Az IT4IT Referencia Architektúra több absztrakciós szinten kerül megfogalmazásra, hasonlóan más referencia modellekhez, mint például a TM Forum eTOM modellje. Minden absztrakciós szint kiterjeszti, részletezi a magasabb szinteket. A felső szintek (1-3) szállító-függetlenek, és általános nézeteket tartalmaznak, amelyek alkalmasak stratégiai tervezés céljára. Az alsó szintek (4-5) több konkrét részletet tartalmaznak. A IT4IT Referencia Architektúra ötféle absztrakciós szintjét az alábbi ábra mutatja:



Az alábbi ábra az IT4IT™ referencia architektúra legfelső, első szintjét mutatja funkcionális komponensekkel, szolgáltatás modell objektumokkal és integrációs modell elemekkel.






                                                                                 

1 megjegyzés:

  1. Sky World hitel cég, adunk kölcsönök kamatlába 0f 3%.


    Jó nap, uram / ma vagyok.

    Magánvállalkozás vagyunk és alacsony kamatozású hiteleket kínálunk annak meghatározásakor, hogy a hitel összege 100 millió kölcsönt nyújt-e az $ 1 000 dollár hitelhez az üzleti fejlődéshez: az élesség / üzleti terjeszkedés versenyképességéhez.

    Különböző kölcsönöket kínálunk

    * Személyi kölcsönök (biztosítottak és nem biztosítottak)
    * Üzleti hitelek (biztosított és nem biztosított)
    * Konszolidációs kölcsön

    Nincsenek előzetes díjak.

    Köszönjük, hogy elolvastad a hirdetést.
    További információkért és érdeklődéséért küldj nekünk e-mailt ma
    skyworldloanfirm@gmail.com
    skyworldloanfirms@yahoo.com


    Sarah Williams.

    VálaszTörlés